Mikor visszaértem a lakásba, a szüleim, de különösen anya jelentősen pörgött, hogy siessünk, induljunk már, nem fogunk odaérni. Én szerettem volna a fekete muszlin ruhámban menni, de megírták, hoy fehér ingben és kari sálban kell lenni, így azt csak este vettem fel. Nekem már kettő, azaz kettő órával korábban ott kellett lennem, mielőtt egyáltalán az egész ünnepség elkezdődött volna. Találkoztam barátommal, de még nem készült el, így egyedül mentem, mindenekelőtt kaját venni, mert ebédidő volt, majd megkeresni a termemet. 
Ami nem volt egyszerű, mert maga a díszaula le volt zárva, mivel még tartott az előző diplomaosztó, és körbe kellett mennem a fél főépületen, de legalább ilyen kis nyilacskás papírok voltak kirakva több helyen, így nagy nehezen odataláltam. Még csak pár embert láttam az előadóban, így kényelmesen aláírhattam a jelenléti ívet, és nem kellett tülekednem, mint sokaknak akik utána jöttek. Abból állt az egész, hogy kétszer névsort olvastak, és elmondták nagyvonalakban, hogy mi lesz. 
Azt is mondták, hogy mikor már elfoglaltuk helyünket nem mehetünk ki sehova, se wc-re se semmi. Persze ez nem így működött, mert az összes bagós fel-alá járkált. Mikor végre elkezdték beengedni az embereket, mi éppen csoportképet csináltunk a szaktársaimmal, de pont észrevettem szüleimet, így integettem nekik. Mikor megtelt emberekkel a terem, (bár így sem volt teltház), hirtelen ideges lettem, de mivel már több mint egy órája ott ültem, türelmetlen is. 
Maga az ünnepség egyébként elég hosszú, két-két és fél órás volt, és nem is az volt a sok idő, míg átvettük az oklevelet, hanem a sok kitüntetés, beszéd, ének stb. Hamarabb sorra kerültünk, mint számítottam rá, mire észbe kaptam már ott álltam a sorban, és integettem szüleimnek és barátomnak. Izgultam, hogy jól csináljak mindent, ne ájuljak el, és ne bukjak fel. Pont elfelejtettem mondani a titulusokat a köszönöm után, de annyira fel voltam pörögve adrenalin ügyileg, hogy arra sem emlékszem pontosan, mit mondott a rektor. Azt tudom, hogy gratulált, meg ilyen szépen fogalmazta meg az egészet, de hogy pontosan hogyan... Ez tipikusan az az eset, mikor mondják a sorozatokban, hogy valaki ilyen adrenalin löketben vagy minden részletre emlékszik, vagy semmire. Nos én az utóbbi voltam. De azért az megmaradt bennem, hogy mikor sétáltam vissza láttam szüleim és barátom büszke tekintetét, és anya szeme könnyes volt.