A párom gyakran mondja, hogy a jelenben éljek, mert a jelenben nincs semmi, például idegeskedés sem. Ez néha megy is, például azon az egri estén is a jelenben voltam, de nap 24-ben szerintem senki sem tudja ezt fenntartani, és néha idegesít, mikor ilyeneket mondanak nekem, és én nem vagyok olyan lelki állapotban. Régen apa tudott felhúzni ilyenekkel, mert akkor még kevésbé voltam megérve a gondolataira. Kicsit olyan vagyok, mint anya, és néha azt akarom, hogy csak hagyjanak békén és ne osszák az észt, de szeretnék jobban apára hasonlítani, és pl. nem felhúzni magam értelmetlen dolgokon, és nem gondolkodni állandóan. 
Éjszaka érthető módon rosszul aludtam, egy idegen helyen, másik párnán stb. Ráadásul, ha ezek nem is lettek volna, éjszaka többször is részegek hangoskodtak az utcán. Reggel kiültünk a teraszra az árnyékba, és néztem a napsütéses kertet, miközben hallgattam a madarak csicsergését, élvezve minden másodpercet és arra gondoltam, ezt bizony meg tudnám szokni. Délelőtt csak pihentünk, olyan kánikulában egyébként sem nagyon lehetett mást csinálni, de azért ezt az időt is kihasználtuk, amennyire lehetett. :) Mikor este boroztunk azt mondta, mikor fölé hajoltam az ágyban, és mosolyogva a szemébe néztem, az a gondolat futott át rajta, hogy "ezt a lányt feleségül tudnám venni." Ezt nagyon nehezen tudtam belőli kihúzni. Meg kellett volna ijednem? Nem tudom, de nem tettem azt biztos, valahogy tetszik és meg is nyugtat, hogy tervez velem, az őszről is szó volt, megbeszétük, hogy fogjuk csinálni az egyetemen. 
Mikor anyával ez szóba került, láttam az aggodalmát az arcán, és nem tudtam, hogy engem félt-e, de mikor azt mondta azért hét közben is haza jöhetek, már úgy gondoltam inkább arról van szó, hogy a távolodástól tart. Ebédre megint szüleihez mentünk, ahol az ebéd mellett fagyi és süti is volt, nem csoda, hogy a gyomrom kicsit rakoncátlankodott. Adtak egy ajándékkupont egy könyvesboltba, meg törzsvásárlói kártyát is, aminek nagyon megörültem, végtére is könyvmoly vagyok, vagy mi.