Tudom, hogy nem szép dolog, de mikor barátom be volt jelentkezve a facebookba, és elugrott mosdóba én kicsit visszapörgettem az üzeneteket, amiket a legjobb barátjával folyatott. Már alapból be volt jelentkezve, és meg is volt nyitva, én pedig túlságosan kíváncsi típus vagyok. A srác úgy gondolta, én feszültem rá a témára, és azért nem jött össze, viszont ezt nem ismerném be az egóm miatt. Nos ez eléggé rosszul esett, és valószínűleg ezért is volt az, hogy egyszer eltört a mécses, és kijött rajtam a sok idegesség. 
Korábban tényleg sikerült rábíznom magam I.-ra, de nem tudtam nem észrevenni, hogy ő is parázott, szerintem jobban is, mint én, mert benne megfelelési kényszer is volt. Túl sok minden kavargott a fejemben, pl. olyan hülyeségek is, hogy biztos bennem van a hiba, meg hogy mi van, ha később se tudjuk megoldani. Érdekes, hogy I. távozására volt szükségem, hogy kicsit távolabbról tudjam szemlélni a dolgokat, és rájöjjek, hogy már megint túlgondolkodok, és úgyis mindent meg lehet oldani, egyszerűen csak kevesebbet kell tervezni. 
Amit én előtte is többször mondtam, de persze azért fontos, hogy olyan helyen legyünk, kettesben stb., márpedig ez nem adott mindig. És az a legfontosabb, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat, márpedig mi ezt megtettük, és kémia is van, úgyhogy olyan nagy baj nem lehet. Ami most viszont kicsit aggaszt, hogy mikor egyik alkalommal mondtam neki, hogy jobban vagyok (testileg), olyan volt mintha ezzel nem is foglalkozna, és totál kizárná az agyából, márpedig ez egy elég rossz ötlet. 
Mindenesetre így is jól éreztük magunkat, nagyon nehéz volt az elválás, mert közelebb kerültünk egymáshoz, én legalábbis kétségtelenül érzem a kötődést, és igen egy kicsit jobban, mint előtte erről nem tehetek, de nem is akarok mit csinálni vele, örülök, hogy együtt éltük át azt, amit, és tudom, hogy ez még csak a kezdet... Viszont I. távozásával szembe kellett néznem még egy utolsó megmérettetéssel, a felvételi vizsgákkal. Már olyannyira benne voltunk a nyárban, és már a diplomám is a kezemben volt, így nem sok semmi kedvem volt tanulni. 

Mi értünk oda elsőnek, én elegánsan egy bolt előtt vettem át a magassarkú cipőmet, sőt még az ünnepség alatt is, mikor már a diplomával a kezemben ültem, fogtam és visszavettem a babacipőmet. A bemutatkozást szerencsére gyorsan letudtuk, itt is volt fényképezés, ajándékozás, és végre megláttam a tortámat is, ugyanis keresztanyukámnak van egy ismerőse, aki ezzel foglalkozik, és nos a képen látható, milyen lett a végeredmény, nekem tetszik, bár nem rózsazsínre számítottam, és nagyon finom volt, ami ugye egy tortánál nem utolsó szempont. 
Ekkor már émelygő éhség uralkodott rajtam, de szerencsére megjött a tál, a húsokkal. Hiába voltak ott többen is, a párommal végig fogtuk egymás kezét, és titokban simogattuk egymást, ahogy kell. Mindketten csendben voltunk, inkább hallgattuk a többieket, néha ugratták I.-t, de én ennek örültem, mert ezt azt jelenti, hogy elfogadják, és szerencsére I. is vette a lapot. Estig ott voltunk, és olyannyira ki voltam merülve estére, hogy nagyon, szerencsére I. sem erőltetett semmit. Tudtuk, hogy miénk a hétvége, de legalábbis a szombat, mert szüleim keresztszüleim költözésében segédkeztek. 
... Az volt a baj, hogy túlságosan rástresszeltünk mindketten, így pedig nem megy. Az elején még jól indult, volt közös zuhanyzás meg minden, de utána nem alakult minden problémamentesen, igazából édes volt, ahogy így közösen bénáztunk, ő is már vagy fél éve nem volt nővel, ilyen helyzettel meg még nem találkozott. Ez a két nap tökéletes pédája volt annak, hogy az életben nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember elképzelni, ezért is fölösleges a jövőn idegeskedni... 
Valami történt, csak egy másik forgatókönyvvel, mint ahogy képzeltem, nem szeretnék részletekbe belemenni, viszont szombaton meg az volt a bajom, hogy kitalálta, hogy vegyünk egy pohár bort, és ünnepeljük meg kettesben is a diplomát. Nos én nem vagyok hülye, tudtam mire megy ki az egész, hogy oldjuk a feszkót egy kis alkohollal, de ezt semmiért nem vallotta volna be, pedig többször is rákérdeztem. Nekem folyton azt mondogatta, hogy ne gondolkodjak, minden rendben lesz, bízzak benne, de ő ennek ellenére visszafele nem pörgette végig a dolgot, és igenis ő is túlgondolkodta az eseményeket. 

Miután visszaültem a helyemre, már őszintén nem érdekelt semmi, mentem volna tovább, de persze végig kellett ülni. Volt egy rész, ami tényleg tetszett, valami dékánnak a beszéde, ami nem is jutott el teljes egészében hozzám, mert már éhes, fáradt, és nyűgös voltam, de tényleg szépen beszélt, ez megmaradt bennem. A végén már tényleg rosszul voltam a fáradtságtól, semmi oxigén nem volt a teremben, és a karomon nyugtattam a fejemet, csukott szemmel. Mikor végre elhalltak a megváltó Szózat hangjai, és a szenátusi ülés is kivonult, mindenki elindult a családja felé. 
Nem kis fennakadások voltak, de csak odaértem és megöleltem a számomra legfontosabb embereket, ám nem értem rá örömködni, mert még el kellett mennem a diplomamellékletért a szomszédos épületbe, sőt a hólyagom is kilyukadt már, nem érdekelt milyen hosszú sort kell végigállnom. Természetesen volt egy kis fényképezkedés is, és ezután még mindig nem haza mentünk, hanem felugrottam I.-hoz a koliba, mert akkor adta oda a fényképezőgépemhez a Nikon táskát, amit tőle kaptam ajándékba, és anyával közösen választottunk ki. 
Mikor felértünk a szobába, azt mondta csukjam be a szememet, de nem igazán értettem miért. Kiderült, hogy kaptam még tőle egy szál vörös rózsát, a fotós táskában pedig egy boríték várt, ami egy szerelmes levelet rejtett. Az a pillanat ihlette, mikor előző alkalommal találkoztunk, és megláttuk egymást a buszmegben, meg mikor ott ültünk az ágyon. Tehát ezek neki is különleges pillanatok voltak... Azt kell mondjam a szerelmem nagyon jól bánik a szavakkal, igazán érzelmes és megható dolgokat írt, kb. a második mondatnál már könnyezett a szemem, de összeszorítottam a fogam, mert nem akartam sírni. Részben a sminkem, részben amiatt, mert sietnünk kellett, nem akartam, hogy szüleim lássanak rajtam valamit, plusz tudtam, hogy még a nap fele hátra van, ha nem is időben, de eseményekben mérve. És tudtam, hogy érzelmileg még ott kellem. 
Szüleim már így is siettettek, és fél órával el kellett tolni a vacsorát, ugyanis egy étterembe mentünk, ahol rajtunk kívül szüleim, és keresztszüleim voltak ott, előbiekkel még nem találkozott. Gyorsan átöltöztem a ruhámba, és mikor I. megpillantott, látszott rajta, hogy tényleg nagyon tetszem neki. És csinosnak is éreztem magam, amit a fényképek később igazoltak is. 

Mikor visszaértem a lakásba, a szüleim, de különösen anya jelentősen pörgött, hogy siessünk, induljunk már, nem fogunk odaérni. Én szerettem volna a fekete muszlin ruhámban menni, de megírták, hoy fehér ingben és kari sálban kell lenni, így azt csak este vettem fel. Nekem már kettő, azaz kettő órával korábban ott kellett lennem, mielőtt egyáltalán az egész ünnepség elkezdődött volna. Találkoztam barátommal, de még nem készült el, így egyedül mentem, mindenekelőtt kaját venni, mert ebédidő volt, majd megkeresni a termemet. 
Ami nem volt egyszerű, mert maga a díszaula le volt zárva, mivel még tartott az előző diplomaosztó, és körbe kellett mennem a fél főépületen, de legalább ilyen kis nyilacskás papírok voltak kirakva több helyen, így nagy nehezen odataláltam. Még csak pár embert láttam az előadóban, így kényelmesen aláírhattam a jelenléti ívet, és nem kellett tülekednem, mint sokaknak akik utána jöttek. Abból állt az egész, hogy kétszer névsort olvastak, és elmondták nagyvonalakban, hogy mi lesz. 
Azt is mondták, hogy mikor már elfoglaltuk helyünket nem mehetünk ki sehova, se wc-re se semmi. Persze ez nem így működött, mert az összes bagós fel-alá járkált. Mikor végre elkezdték beengedni az embereket, mi éppen csoportképet csináltunk a szaktársaimmal, de pont észrevettem szüleimet, így integettem nekik. Mikor megtelt emberekkel a terem, (bár így sem volt teltház), hirtelen ideges lettem, de mivel már több mint egy órája ott ültem, türelmetlen is. 
Maga az ünnepség egyébként elég hosszú, két-két és fél órás volt, és nem is az volt a sok idő, míg átvettük az oklevelet, hanem a sok kitüntetés, beszéd, ének stb. Hamarabb sorra kerültünk, mint számítottam rá, mire észbe kaptam már ott álltam a sorban, és integettem szüleimnek és barátomnak. Izgultam, hogy jól csináljak mindent, ne ájuljak el, és ne bukjak fel. Pont elfelejtettem mondani a titulusokat a köszönöm után, de annyira fel voltam pörögve adrenalin ügyileg, hogy arra sem emlékszem pontosan, mit mondott a rektor. Azt tudom, hogy gratulált, meg ilyen szépen fogalmazta meg az egészet, de hogy pontosan hogyan... Ez tipikusan az az eset, mikor mondják a sorozatokban, hogy valaki ilyen adrenalin löketben vagy minden részletre emlékszik, vagy semmire. Nos én az utóbbi voltam. De azért az megmaradt bennem, hogy mikor sétáltam vissza láttam szüleim és barátom büszke tekintetét, és anya szeme könnyes volt. 

A diplomaosztó hetén egyik nap éjszaka brutálisan fájt a hasam. Igazából már este elkezdett nyilalgatni, de nem foglalkoztam vele, mert már volt ilyen. De később olyan rossz lett, hogy már mozdulni és lélegezni sem bírtam. A vakbélgyulladástól kezdve minden eszembe jutott és már tényleg az is megfordult a fejemben, hogy hívjuk az ügyeletet. De aztán bevettem egy második fájdalomcsillapítót és az hatott, így kb. hajnali öt órára sikerült is elaludnom. 
Másnap szó szerint szédelegtem a fáradságtól, és arra sem volt erőm, hogy bekapcsoljam a tv-t, vagy kimenjek enni, amit persze muszáj volt. Barátom egyébként még este felhívott, mikor mondtam, hogy fáj a hasam, pedig akkor még nem is tudta milyen rossz volt a helyzet. De szerencsére másnap jobb lett, így nem mentem el orvoshoz. Egyébként biztosra veszem, hogy a gyógyszer miatt volt, mert aznap lett volna peteérésem, és szerintem a méhem nem tudott mit kezdeni az egész megváltozott helyzettel. 
Az a vicces, hogy pont előző nap voltam nődokinál, mert mentem vissza a leletért, ami szerencsére negatív lett. Beszámoltam neki az áttöréses vérzésemről, de azt mondta, korai még bármit is mondani. Diplomaosztó előtti este nem meglepő módon rosszul aludtam, és rengeteg dolog járt a fejemben, hogy mi lesz, hogy lesz, és őszintén szólva mást is terveztem másnapra, mert tudtuk, hogy egyedül leszünk barátommal, akivel akkor voltunk együtt három hónapja. 
Reggel egy ideig még pihenés volt, de utána mentem fodrászhoz. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ő szárítsa-e be a hajam, vagy sem, de úgy voltam vele, ha ő csinálja az mégis jobb és tartósabb. És egyébként jól is tettem, hogy elmentem, mert aznap délelőtt pont nem volt víz az egész panelben. Olyan ügyes voltam, hogy esernyő nélkül indultam el, és persze csepegett az eső, ezért fel akartam hívni apát, hogy jöjjön értem, de végül a fordász férje hazafuvarozott engem és őt is, ugyanis pont délutános lett volna, de jóban vagyunk, régi családi ismerős, így hazavittek. Adtam neki jó vaskos borravalót, úgyhogy nem lehet panasz.